Fact

Ki volt Elie Wiesel?

Share

Elie Wiesel (1928–2016) az erdélyi Máramarossziget városában született, tizenévesként élte túl Auschwitzot és Buchenwaldot, majd nemzetközileg elismert regényíró és emberi jogi aktivista lett.

1986-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki. Emlékirata, amely Franciaországban 1958-ban La Nuit, 1960-ban pedig angolul Night (Az éjszaka) jelent meg, a holokauszt-irodalom klasszikusává vált. Ő volt a United States Holocaust Memorial Museum alapító elnöke, és széles körben a holokauszttúlélők hangjának tekintették. Megalapította a nevét viselő alapítványt is.

2016. július 2-án bekövetkezett halálát követően Barack Obama elnök kijelentette: „Felemelte hangját, nemcsak az antiszemitizmus, hanem a gyűlölet, a fanatizmus és az intolerancia minden formája ellen. Arra kérte mindnyájunkat, nemzeteket és embereket, hogy tegyük ugyanezt, lássuk magunkat egymásban és kötelezzük el magunkat a „soha többé” mellett.”

Do you have a question about the Holocaust?

Kérdése van a holokausztról?

Kérdezzen itt