Leo Baeck rabbi (1873–1956) német reformrabbi, aki a németországi Reichsvertretung der Juden (a németországi zsidók központi szervezete) elnökeként tevékenykedett a szervezet 1933. szeptemberi megalakulásától 1942-es feloszlatásáig. 1942-ben Baecket Theresienstadtban (Terezín) börtönbe zárták, ahol a történelmi és filozófiai előadásai a szörnyű körülmények ellenére is kényelmet és megnyugvást nyújtottak. Theresienstadt felszabadítását követően Nagy-Britanniába emigrált, ahol 1956-ban hunyt el.
Jelentős reformrabbiként Baeck volt a német reformmozgalom vezetője és az Allgemeiner Deutscher Rabbinerverband (a német rabbik közösségek közötti szövetsége) elnöke, amely szervezet mind a liberális, mind az ortodox rabbikat magában foglalta. A pozíciói, valamint az tudományos ismereteivel, az ítélőképességével és feddhetetlenségével elért hírneve miatt megválasztották az új Reichsvertretung élére 1933 szeptemberében.
1942-ben más német zsidókkal együtt a theresienstadti gettótáborba (Terezín) került, ahol tanár, rabbi és vigasztaló szerepet töltött be – „feddhetetlen ember volt, aki a teljes gonoszság közepette a jóság szigete volt”. A felszabadítást követően Baeck megakadályozta a táborőrök bosszúgyilkosságait, és gondoskodott a betegek egészségéről és kényelméről, mielőtt Angliába utazott. Londonban hunyt el 1956-ban.
Baeck motivációját a mögött, hogy Németországban maradt, és elfogadta a deportálást, nehéz biztosan megismerni, azonban írásai és anekdotái némi betekintést nyújtanak. 1933 és 1942 között Baecket legalább öt alkalommal tartóztatták le. Az első alkalomra 1935-ben került sor, amikor imát írt a Kol-nidré szertatásokhoz (amelyek a jom kippurra készülnek fel), amely nemcsak összefoglalta a német zsidóság helyzetét, hanem választ adott a nehézségekre is, amelyeket Baeck bemutatott a náci korszak során:
Történelmünk az emberi lélek nagyságának és az emberi élet méltóságának története. A szomorúság és a fájdalom e napján, amelyet gyalázat és szégyen vesz körül, tekintsünk a régi időkre. Nemzedékről nemzedékre Isten megváltotta atyáinkat, és az elkövetkező napokban megvált bennünket. Lehajtjuk fejünket Isten előtt, és kihúzzuk magunkat az emberek előtt. Ismerjük az előttünk álló utat, amely a célunkhoz vezet.
