Fact

Sor került más népirtásokra is?

Share

Raphäel Lemkin lengyel ügyvéd részben a holokausztra, de a korábbi esetekre is válaszként hozta létre a népirtás fogalmát, amelynek egész nemzetek, valamint etnikai és vallási csoportok célzott megsemmisítése. A holokauszthoz hasonlóan több népirtásra is sor került. Az ügyvédek, történészek és társadalomtudósok azonban nem mindig értenek egyet abban, hogy a kifejezés releváns-e az adott helyzetekben, és utalhat-e más kifejezésekre/meghatározásokra, például az „emberiség ellen elkövetett bűncselekményre”.

1948 decemberében az ENSZ Közgyűlése elfogadta a népirtás megelőzéséről és büntetéséről szóló egyezményt, amely a népirtást a nemzetközi jog szerint bűncselekménynek minősítette. Az egyezmény öt olyan tevékenységet határozott meg, amelyek külön-külön vagy együttesen népirtást jelenthetnek:

– A csoport tagjainak meggyilkolása;
– Súlyos testi vagy lelki sérülés okozása a csoport tagjainak;
– A csoport olyan életkörülményeinek szándékos előidézése, amelyek
annak teljes vagy részleges fizikai megsemmisülését eredményezik;
– A csoporton belüli születések megakadályozását célzó intézkedések bevezetése;
– A csoport gyermekeinek erőszakos áthelyezése másik csoportba.

A holokauszt óta három eseményt határoztak meg népirtásnak az illetékes nemzetközi igazságügyi szervek:

A Ruandai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette tuszi és mérsékelt mértékben a hutu népesség 1994-es ruandai tömegmészárlását. Az 1994 áprilisa és júliusa közötti hozzávetőlegesen 100 nap alatt 500 000 és 1 000 000 ruandait, köztük elsöprő többségben tuszikat ölt meg a hutu milícia (az Interahamwe) tagjai, az elnöki gárda és a mindennapi civilek, akik elhitték a rádió által sugárzott propagandát, amely a mészárlást sürgette. A népirtók főként bozótvágó késekkel és bunkósbotokkal ölték meg áldozataikat, gyakran otthonaikban vagy templomaikban, ahová menedéket keresve menekültek. Bár Ruandában sokak számára egyértelmű volt, hogy az erőszak karnyújtásnyira van, a népirtás előrehaladását három hónapig nem ellenőrizték, miközben a nemzetközi közösség arról vitázott, hogy az erőszak népirtásnak minősül-e.

Emellett a boszniai szerbek által elkövetett boszniai muszlimok 1995-es srebrenicai mészárlását a volt Jugoszlávia Nemzetközi Törvényszéke, valamint a Nemzetközi Bíróság népirtásnak tekintette.

2018 novemberében az ENSZ által támogatott Kambodzsai Bíróság Rendkívüli Kamarája kijelentette, hogy a Vörös Khmer, a radikális kommunista rendszer, amely Kambodzsát 1975 és 1979 között irányította, népirtást követett el az ország vietnami muszlim cham kisebbségeivel szemben.

Ez nem jelenti azt, hogy a tömeges atrocitások egyéb epizódjai akadémiai szempontból nem minősülhetnek népirtásnak. Továbbá, azok a bűncselekmények, amelyek esetleg nem felelnek meg a népirtás jogi definíciójának, és inkább „emberiség ellen elkövetett bűncselekményeknek” vagy „háborús bűncselekményeknek” minősülnek, ugyanolyan pusztítóak lehetnek. A meghatározásokról és az egyes bűncselekmények jellegéről szóló viták fontosak és szükségesek, azonban nem kerülhet sor olyan vitára, amely megkísérli rangsorolni az áldozatok szenvedéseit.

Végül, bár a népirtásról szóló egyezmény elfogadása rendkívül jelentős fejlemény volt a nemzetközi jogban, a holokausztnak nem ez volt az egyetlen öröksége. A holokauszt-túlélők által dokumentált trauma fennmaradásának tudatossága mélyítette tudatunkat, hogy az erőszak hatása köztünk maradhat. Ez segített a túlélőknek és másoknak stratégiák kidolgozásában az élet újjáépítésére a borzalmakat követően.

Do you have a question about the Holocaust?

Kérdése van a holokausztról?

Kérdezzen itt