Számos korábbi koncentrációs tábort úgy őriztek meg, mint amikor a felszabadítás során megtalálták őket. Más helyszíneket emlékműként őriztek meg. Három tényező határozta meg a koncentrációs táborok háború utáni történetét: a helyi nemzeti kormányok hozzáállása, a volt fogvatartottak és utódaik aktivizmusa, valamint maguk a helyszínek háborús történetei.
A háború utáni kormányok Kelet- és Nyugat-Németországban egyaránt megőrizték a koncentrációs táborok helyszíneit. Sok esetben, például Dachauban, a központi táborokat megőrizték, míg az altáborokat lebontották. Hasonló megközelítést alkalmazott az osztrák kormány Mauthausenben. Ezt a megközelítést gyakran alkalmazták, miután egy tábor a kitelepített személyek táboraként szolgált. Bergen-Belsenben az egykori tábor nagy részét a brit hadsereg pusztította el, hogy megpróbálja megfékezni a betegségeket, bár a helyszín 1950-ig a kitelepítettek táboraként szolgált. 1952-ben emlékművet avattak fel Bergen-Belsenben, 1966-ban pedig kiállítást nyitottak meg. A kutatási és oktatási munka csak az 1980-as években kezdődött meg. A teljes helyszínt 2007 és 2011 között újjáépítették.
A nyugat-európai kormányok hasonló lépéseket követtek, mint Németország: a tranzit- és munkatáborokat megőrizték Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Olaszországban, valamint más országokban. Ezen helyszínek közül sok emlékhely, nem pedig múzeum – ez gyakran a túlélők és utódaik aktivizmusának köszönhető, mint például a hollandiai Westerbork esetében. Az egykori kommunista blokkban az emlékezés érdekében tett erőfeszítéseket bonyolította a holokauszt és a nem zsidó lakosság elleni atrocitások emlékműveinek érdekütközése.
A volt németek által megszállt Lengyelországban található haláltáborok esetében a helyszínek háború utáni állapota volt a döntő tényező. A Vörös Hadsereg által szinte sértetlenül felszabadított Auschwitz és Majdanek múzeumként került megőrzésre a lengyel parlament 1947-es döntését követően. Ronald S. Lauder volt amerikai nagykövet 1987-es Auschwitzban tett látogatása óta Auschwitz-Birkenaut megőrizték és karbantartották, nagyrészt a Ronald S. Lauder Alapítvány támogatásával.
A Reinhard-hadművelet táborait a nácik felszámolták, miután a megsemmisítő műveletek befejeződtek, Treblinka és Sobibór esetében pedig a foglyok felkelését követően. A helyeket felszántották és fákkal ültették be, a lengyel gazdák pedig gazdaságokat építettek. A lengyel kormány 1958-ban emlékművet állított Treblinkában: 17 000 kő emlékezik a táborban elpusztított közösségekre, ezek közül egyet Janusz Korczaknak, a lengyel-zsidó oktatónak szenteltek, akit az árvaházi gyermekekkel együtt 1942-ben meggyilkoltak. Az 1960-as években kis emlékműveket hoztak létre Bełżec és Sobibór mellett. Bełżec új, sokkal nagyobb emlék- és látogatóközpontot kapott 2004-ben: Sobibór bővítése folyamatban van. Chełmno csak a kommunizmus bukása után kapott emlékművet 1990-ben.
