Heves viták tárgyát képezi az a kérdés, hogy a német társadalom mennyire értett egyet a náci faji megkülönböztetésen alapuló politikával. Különbséget kell tenni a „náci párt hatalomra kerülése” (1924–1933), a háború előtti (1933–39) és a második világháború alatti időszak között. Az összkép az, hogy a nácik hatalomra kerülése előtt a németek feltehetőleg nem teljesen értették az antiszemitizmus központi helyét a náci ideológiában, mivel választási célokból csökkentették annak jelentőségét. Ezt követően a Harmadik Birodalom háború előtti időszakában a faji politikát a társadalom és a rezsim is felgyorsította. A második világháború alatt egyértelműnek tűnik, hogy széles körű ismeretek voltak arról, hogy mi történt a zsidókkal Németországban és másutt. A rezsim ellenzésének mértéke és jellege (és a büntetés súlyossága) szintén változott a három időszak alatt.
1933-ig (a „hatalomra kerülés” korszakáig) a náci propaganda rendkívül antiszemita hasonlatokat tartalmazott, de az antiszemitizmus szerepét kevésbé jelentőségteljesnek tartotta azokon a területeken, ahol azt kontraproduktívnak tartották. A kutatások szerint a németek azért váltak antiszemitákká, mert nácik lettek, nem pedig azért, mert az antiszemitizmus az NSDAP vonzerejének elsődleges eleme volt. Az 1933–1939-es háború előtti időszak alatt a német civil társadalom azonban megtette a maga intézkedéseit, kizárva és szegregálva a zsidókat a rezsim politikáját meghaladó módon, gazdaságilag profitálva a zsidók gazdasági életből való kirekesztéséből. A Gestapo feljegyzései azt sugallják, hogy a faji megkülönböztetésen alapuló törvények megsértése miatti letartóztatások többsége a besúgók által a Gestapo rendelkezésére bocsátott információkból származott, bár nem lehet megmondani, hogy ezek a besúgók személyes célokból vagy ideológiai meggyőződésből cselekedtek.
A második világháború idején széles körben ismert volt, hogy mi történik a németországi és a „keleti” zsidókkal, mivel a megszállt Lengyelország és a Szovjetunió katonáinak levelei és fényképei részletes leírásokat és atrocitások bemutatását tartalmazzák. A szövetséges propaganda adásai részletesen bemutatták a történteket, csakúgy, mint az ellenállási csoportok, mint például a müncheni Fehér Rózsa. A belföldi ellenállással szembeni fokozatosan szigorúbb intézkedések kéz a kézben jártak a zsidók bújtatásáért vagy támogatásáért kapott szigorúbb büntetésekkel.
A faji politika és atrocitások ellenzése szempontjából a legfontosabb tény a közvetlen elkövetőket érinti. Számos példa van arra, hogy katonákat és rendőröket „felmentettek” a megsemmisítő műveletek alól, ha jelezték, hogy nem kívánnak részt venni. Nem találtak példát arra, hogy valakit megbüntetnének azért, mert nem volt hajlandó gyilkolni.
