Totalitárius rezsimként a náci Németország megpróbálta ideológiáját – tehát antiszemitizmusát – beépíteni a német társadalom minden aspektusába. A Josef Goebbels irányítása alatt álló Birodalmi Információs és Propagandaminisztérium irányította a német kulturális életet, míg a szakmai szervezetek, az ifjúsági mozgalmak és a munkaerő ellenőrzése biztosította, hogy kevés olyan tér legyen, ahol elkerülhetik az ideológiát. Fontos megjegyezni azt is, hogy a propaganda olyan bevett képekből, témákból és szóképekből merített, amelyeket évszázadok óta terjesztettek a zsidók gyűlölete érdekében.
A sajtó Goebbels minisztériumának irányításával közönségre szabott antiszemita propagandát terjesztett. A hithű nácik előfizethettek Julius Streicher velejéig gonosz, szinte pornográf anyagokat tartalmazó Der Sturmer című lapjára, míg más újságok részletes útmutatásokat követtek, vagy a koncentrációs táborokba való bebörtönzést kockáztatták. A rádió, a híradó, a színház és a zene hasonlóan iránymutatásban részesült.
A film – az 1930-as évek csúcstechnológiája – a propaganda terjesztésének kulcsfontosságú eszköze volt. Az eugenikus és faji alapon történő megkülönböztetési politikák intenzívebbé válásának támogatására „dokumentumfilmeket” készítettek az ideológia megerősítése érdekében: például a testi és szellemi fogyatékosságot élőket „csupán teherként” ábrázoltak. Az 1940-es film, a Der ewige Jude (Az örök zsidó) felvételeket használt a varsói és łódźi gettó éhező és leromlott népességről, hogy a zsidó élet „tipikus” jeleneteit ábrázolja, valamint tartalmazott az állatok rituális levágását bemutató rémes jeleneteket is. Még a rezsim ellenzői is beszámoltak a film jelentős hatásáról. Goebbels a játékfilmek propagandaként való fejlesztését is támogatta. Az olyan filmek, mint a Jud Suss vagy a The Rothschilds (mindkettő 1940-ben) romantikus vagy „izgalmas” elbeszélésük révén megerősítették az antiszemita ideológiát, arra irányultak, hogy elvonják a figyelmet a háborús nehézségekről.
A fiatalok prioritást élveztek a náci propagandában. Az antiszemita eszmék terjesztésének egyik legártalmasabb módja az iskolai tanterv volt. A tanári szakma nácivá válásának nagyon magas fokával összhangban a „fajtudomány” szerepelt az tantervben, és a gyerekeknek megtanították a zsidók és mások – akik nem feleltek meg a társadalom náci elképzeléseinek – „jellegzetességeit”. A más tantárgyak problémái és témái szintén ideológiai előnyt kaptak, matematikavizsgákon például azt kérdezték, mennyi ételt fogyasztanak a „haszontalan evők”. Bár az iskolában használt folyamatos propaganda, amelyet az ifjúsági mozgalmak esti ülései követtek, némi cinizmust és lázadást váltott ki, számos fiatal az egész napot azzal töltötte, hogy ki volt téve a propaganda valamely formájának.
A propagandaszellemből származó pénzkeresési kísérletek változó minőségűek voltak. Streicher Der Giftpilz (A mérgező gomba) című könyvét például széles körben használták az iskolákban az 1938-as megjelenést követően. Ugyanebben az évben azonban a drezdai Günther and Co társaság kiadott egy társasjátékot gyermekeknek: Juden Raus! (Zsidók kifelé!) címmel, amelyben a játékosoknak „zsidókat” kellett gyűjteniük és Palesztina Mandátumába kellett „deportálniuk” őket. Noha a dobozon lévő vidám marketingnyelv az antiszemitizmus társadalmi elfogadhatóságáról tanúskodik, a játékot kritikával illette az SS a náci célok elbagatellizálása miatt, valamint azért, hogy a nemzetközi rosszallás célpontjává vált.
