A náci faji törvények besorolták, hogy ki zsidó és ki nem „faji vonalon”, azon a hamis alapon, hogy a zsidó identitás biológiai örökség volt. 1939 és 1945 között Európa-szerte számos zsidónak kötelessége volt jelvényeket viselni, amelyek zsidóként azonosították őket, hogy megkönnyítsék a náci faji törvények betartását. Ez biztosította, Heydrich szavaival élve, „a zsidók ellenőrzését az egész lakosság figyelő szemével”. Ezen túlmenően a koncentrációs táborok zsidó fogvatartottjait mindig zsidóként azonosították a foglyok színes háromszögekkel történő megjelölése révén. Noha a „sárga csillag” kifejezés a holokauszt fontos szimbólumává vált, pontosabb a „zsidó jelvény” kifejezés, mivel a minták és a színek változatosak voltak.
A zsidóknak gyakran kellett speciális ruházatot vagy színt viselniük a holokauszt előtti évszázadokban. A zsidók azonosítására használt jelvények használatának legkorábbi előfordulása Bagdadból származik a Kr.u. 9. és 10. században. A gyakorlat első európai feljegyzései az 1215. évi IV. lateráni zsinatból származnak, közvetlenül a zsidóellenes erőszak és kiutasítás hulláma előtt. Az azonosító jelvények vagy ruházat használata megerősítette a megosztottságot a közösségek között, és a zsidókat az üldözés és erőszak könnyen látható célpontjává tette.
A holokauszt idején a táborokban élő zsidó foglyok kénytelenek voltak Dávid-csillagot viselni, amelyet sárga háromszög (jelezve, hogy a náci faji törvények szerint zsidónak tekintik őket) és egy másik, eltérő színű háromszög kombinálásával hoztak létre, így jelölve „bűnüket”. A zsidók többségét „politikai” fogolyként sorolták be, ezért jelvényüket egy sárga és egy piros háromszög (a politikai foglyok színe) alkotta.
A megszállt Lengyelország (amelyet nem építettek be közvetlenül Németországba) területén elő zsidóknak 1939 novemberétől azonosító jelvényt kellett viselniük. A jelvény fehér karszalag volt, kék Dávid-csillaggal, és minden 10 év feletti zsidónak viselnie kellett. Hasonló intézkedéseket alkalmaztak a Szovjetunióban élő zsidók esetében az 1941. júniusi német inváziót követően.
Németországban és a Birodalomban 1938-ban javaslatokat tettek zsidók jelvényekkel való azonosítására, de elutasították ezeket azzal az indokkal, hogy ez gettók létrehozásához vezetne. Csak 1941. szeptember 1-től kellett minden, a Birodalom területén élő zsidónak sárga csillagot viselnie. Röviddel ezt követően keletre deportálták az első zsidó németeket. A warthelandi és sziléziai gettókban élő zsidók már jóval korábban jelvények viselésére kényszerültek. Szlovákia és Románia is bevezette a csillagot 1941 szeptemberében.
A csillagot 1942 tavaszán Belgiumban, Hollandiában és a németek által megszállt Franciaországban vezették be a zsidó lakosság tömeges deportálásának részeként. 1942 augusztusában Bulgáriában bevezették a csillagot követelő rendeletet, amelyet valójában viszonylag kevés zsidó viselt. A csillag viselését utoljára Magyarország 1944 márciusában írta elő, az ország német megszállását követően.
